PerifériArt

{highslide}Cikkek8.jpg|captionText:’Üllő, 2007 – cikk'{/highslide}

A Magyar Kultúra Napjának alkalmából idén 10. alkalommal rendezte meg a PerifériArt Képzőművészeti Stúdió hagyományos kiállítását a vecsési kiállító teremben. A kiállítást Kis Tóth János a Vecsési Művelődési Ház igazgatója nyitotta meg. Idézte Sík Sándor fejtegetését az alkotás fogalmáról: “Az alkotás sokirányú kezdeményezés, a világnak az emberi tudatban tükröződő képe. A nagyoknak Isten teremtő tevékenységét folytató műve, amely közvetlen emberi másait teremti az Ősképnek..”

Elmondta, hogy a PerifériArt festő stúdió ennek a gondolatnak a jegyében kezdte el tevékenységét a József Attila Művelődési Ház keretein belül 1997-ben. Az alkotók munkájában észrevehető az egymástól távol álló technikai bravúrok felsorakoztatása, másrészt a műfajokon belüli egység megteremtésének igénye. A csoport minden tagja a művészetük kifejezésmódjában egyéni és ez a sajátos látásmód teszi munkájukat egyedivé. Magabiztos ecsetkezelésük, technikai felkészültségük alapján jutottak el arra a szintre, hogy megmutathassák alkotásaikat bárhol az országban. Bemutatta a Stúdió kiállító alkotóit személy szerint és elmondta, hogy gyűjteményes kiállítással megjelentek már számos helyen. Reméljük, hamarosan Üllőre is ellátogatnak alkotásaikkal.

– Mecénás –

Megjelent: Üllői Mecénás 7. szám/ 2007. I. negyedév

Üllői Mecénás