Szomszédolás, Vecsés – Gyál

{highslide}Cikkek10.jpg|captionText:’Szomszédolás – Vecsés, Gyál'{/highslide}A Közösségi Ház és Városi Könyvtár valamint a vecsési József Attila Művelődési Ház február 18-án a Vecsési Kiállítóteremben a Gyáli Képzőművészeti Egyesület alkotóinak téli tárlatát rendezte meg. A kiállítást – Görög Béla művészeti vezető köszöntője után – Bükk László, Vecsés polgármestere nyitotta meg. Közreműködött Hrachovina Lajos előadóművész, aki Csoóri Sándor verseit mondta el.

A kiállításon megjelent Gyimesi István, Gyál polgármestere is. A gyáli képzőművészek közül bemutatta alkotását: Csuhaj László, Marsi Ferencné, Lőrincz Irén, Sinkovics László, Pankovics Mária, Licenciás Ildikó, Sági Pál, Kökényné Fehér Erzsébet, Belina Gyula, Lukovszki Zsófia, Ignácz Oszkár, Szigeti Márta, Andor Heléna, Palásti Renáta, dr. Bán Éva, Jenei Lajosné, Ihász Zoltán, Makai Ferenc, Jurászik Mónika, Bali Dávid, Borsos László, Beláz Márk.

„Szomszédolás” címmel 2005 március 1-én kedden 17 órakor nyílt a vecsési Periféria Art Képzőművészeti Stúdió kiállítása Gyálon.

Ezen rendezvények előzményeként szolgált, hogy decemberben a József Attila Művelődési Ház dolgozói a gyáli Közösségi Ház és Városi Könyvtár dolgozóival történő megbeszélés eredményeként közös vándorkiállítást szervezett, melynek „Szomszédolás” lett a címe.

A Periféri Art Képzőművészeti Stúdió az 1990-es évek végén alakult, vecsési amatőr képzőművészek részvételével. Az évek során számos kiállításon vettek részt az ország egész területén, így Vecsésen, Budapesten, Debrecenben, Balatonalmádiban és kisebb településeken. Taglétszámuk 16 fő, ebből kiállító alkotó 6-8 fő. Általában a stúdió keretein belül megtartják egyéni kifejezésmódjukat, de ha a cél úgy kívánja együttes munkára – közös téma feldolgozására is hajlandók. Átlag életkoruk 35-36 év, férfiak és nők vegyesen alkotják. Évente ha tehetik, alkotótelepen csiszolják technikai tudásukat.

Tagságának egy része, az Országos Képző és Iparművészeti Társaság tagja. A stúdió vezetője, Görög Béla, aki egyben a vecsési Művelődési Ház művészeti vezetője is.

D. Zs.

Megjelent: 2005. március
Gyáli Újság

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük